A szerelmesek napját igazából 1990-től, a rendszerváltástól tartjuk számon, mint nyugatról beáramlott ünnepet, pedig a hitvilágunkban már jóval ez előtt is megtalálható volt, bár ekkor még inkább keresztény jellege volt a domináló. Elsősorban az itáliai Valentin vértanú legendájához kapcsolódik, de tudomásunk van egy másik Bálint történetről is. Ez egy németországi püspököt jelenít meg, kinek segítségében elsősorban a nyavalyatörősök és a lelki betegek bizakodtak Később e két legenda összefonódott. Gyakorlatilag nálunk maga az ünnep Valentin és Bálint néven egyaránt megjelenik. Hol így használják, hol úgy, de a lényege ettől még nem változik. Akár Valentin napot akár Bálint napot mondunk, most már mindegyik a szeretet, szerelem ünnepét takarja.

Nálunk Magyarországon a leginkább elterjedtebb formája a Valentin napi köszöntésnek a virágátadás, de természetesen népszokásaink nekünk is vannak, sőt tájjellegű népszokásaink is.

Így például a mohácsi sokácok e napon böjtölnek, csak egyszer esznek, vagy zsír nélkül főznek, gyónnak és imádkoznak a templomban.

Balatongyörökön megmetszik a szőlő négy sarkát, hogy távol tartsák a tolvajokat és a madarakat.

 Ősi magyar praktikák a szerelmünk megőrzésére:

Elődeink igen sok furfangos dolgot találtak, ki hogy megszerezzék maguknak a kiszemelt párt vagy megtartsák kedvesük szerelmét. Íme néhány közülük érdekességnek (vagy kipróbálásnak, hátha beválik): 

 * Keressünk egy almát, melynek 9 magja van, együk meg, majd ezt a 9 magot egy óvatlan pillanatban dobjuk a kiszemelt fiú zsebébe, így biztosan beleszeret abba a lányba, aki ezt ügyeskedte. 

 * Keressünk 9 kutat, mind a 9-ről hozzunk vizet és itassuk meg a kiszemelt fiúval vagy leánnyal, így a kedves mindig szeretni fog.

  * Azok a párok, akik mindig együtt akarnak maradni, 1-1 hajszálukat süssék bele egy kalácsba, s közösen egyék meg.